21. nap: Ueno
Sziasztok!
Kicsit ek vagyok maradva a blogbejegyzésekkel, de igyekszem behozni a lemaradást.
Ezen a napon városnézésen voltunk. Reggel Andrissal elmentunk a starbucksba, hogy kicsit európaibb kávét tudjunk inni, mert az itteni kávék általában nagyon vízesek, és már jól esett (volna) egy erős presszó. Hát ezt nem itt sikerült inni. :D
A reggelizés kávézás után mentünk tovább Uenóba, ahol a sógunátus és a császári hadsereg közötti utolsó csata zajlott 1868ban. Ekkor ez a városrèsz elpusztult, és a hatalmas itt álló templomegyüttes helyére egy nyugati épületekkel téli parkot építettek ki. Itt található a nemzeti múzeum is, ahova később majd látogatás fogunk tenni.
A múzeum mellett itt van az állatkert, van egy kis tó és rengeteg szentély.
A séta közben összeszedtünk pár embert magunk mellé, és bementunk a Tósógu szentélybe.
Ez a szentély csodálatos mintákkal van kirakva, és érdekesség, hogy arany borítású.
A park körbesétálása után elmentünk ebédelni, majd tesóm lecsatlakozott, én pedig másik kér sráccal elmentem oda, ahol első este italoztunk, az aszakusza-dzsindzsába.
Itt körbenéztem a kirakodóvásárban, majd húztam egy igazán szerencsés 'jóslatot'.
Ezeket minden szentélynél nagyjából lehet venni 100jenért, és ha nem szerencsés lapot húztál a hagyomány szerint a kihelyezett táblára fel kell kötni, hogy a rosszat ne vidd magaddal. A jót pedig nyilván magaddal kell vinni.
Aztán később átmentünk akihabarába, ahol róttuk az épületeket és ettünk egy nutelláspalacsintát. Ennek is hasonló izé van, mint otthon, juppiiii. Ezt a képet pedig itthagyom, egy akihabarai üzletből.
Ennyi volt nagyjából.
Puszi
Zs
Megjegyzések
Megjegyzés küldése